BÜNTETŐJOGI ÜGYVÉD BUDAPEST
Vidákovics & Partners Ügyvédi Iroda Budapest

Tagadja bűnösségét

Beismerjem vagy harcoljak? Amíg lehet tagadja bűnösségét!

Amikor valakit előállítanak a rendőrségen, vagy gyanúsítottként idézést kap, azonnal megfordul a fejében, hogy előzetes letartóztatásba fogják helyezni, ha nem működik együtt a rendőrséggel, ha nem mondja azt amit hallani szeretnének. Ebben az esetben gondolhatja úgy, ha beismerem valószínű szabadon távozhatok, azután majd lesz valahogy. Ha beismeri a cselekmény elkövetését, akkor a bíróság garantáltan elítéli. Miután a kihallgatása során bűnösnek vallja magát, elismeri a bűncselekmény elkövetését, nagyon kevés tehető az Ön érdekében. Amit mond, vagy amit a hatóság rendelkezésére bocsájt, később szabadon felhasználható Önnel szemben a büntetőeljárás során, de akár polgári perben is. Az, hogy bűnösnek vallja magát a leggyorsabb és legegyszerűbb megoldásnak tűnhet, de HA NEM KÖVETTE EL A CSELEKMÉNYT nem az! NE VALLJA MAGÁT BŰNÖSNEK!

Ha úgy gondolja, hogy bűnös, akkor se ismerje el a cselekmény elkövetését azelőtt, hogy értékelte volna az összes jogi lehetőségét.

Sikerrel tagadhatja a bűncselekmény elkövetését abban az esetben is, ha ténylegesen elkövette azt. Az ügyészségnek kétséget kizáróan bizonyítani kell tudnia a bűnösségét minden esetben. Ha nem állnak megfelelő bizonyítékok rendelkezésre a bűnösségének bizonyítására, vagy a bizonyítékok ellenére Önnek jól felépített, életszerű, megdönthetetlen védekezése van, akkor a bíróság az Ön felmentésével zárja le az eljárást.

Abban az esetben, ha az ügyészség kétséget kizáróan tudja bizonyítani a bűnösségét, és nincs lehetőség a történtek elfogadható magyarázatára, akkor Ön akkor jár a legjobban, ha a cselekményt elismeri, és minden erejével a várható büntetés csökkentésére koncentrál.

Mielőtt eldönti, hogy mit válaszol arra a kérdésre, hogy a bűncselekmény elkövetését beismeri-e, Önnek tisztában kell lennie a bűncselekmény büntetési tételével, azzal, hogy egy elhibázott vallomás vezethet akár ahhoz, hogy a bűncselekményét súlyosabban minősüljön, a várható büntetése növekedjen.

Amikor bűncselekmény elkövetésével vádolják, mielőtt bármit is mondana, Önnek tapasztalattal, gyakorlattal rendelkező védőügyvédre van szüksége, aki értékeli az esetét és a lehetőségeket, aki őszinte választ ad a kérdéseire.

Ne tegyen vallomást, amíg nem kérte ki szakemberrel tanácsát.

Előbb velünk beszéljen, csak azután a rendőrökkel!

Bűncselekmény elkövetésével vádolják Önt vagy hozzátartozóját? A Vidákovics & Partners ügyvédei képesek arra, hogy megvédjék a jogait. Keressen fel minket és bizonyosodjon meg róla mit érhet egy ügyvéd a Vidákovics & Partners büntetőjogra szakosodott ügyvéd csapatával szemben. Legyen Ön is annak a sikernek a részesen amit elérhetünk az Ön ügyében is.

Ha őrizetbe vették hozzátartozóját, akkor sürgősen büntetőjogra szakosodott, tapasztalt ügyvéd segítségére van szüksége, hogy elkerülje az előzetes letartóztatást!

Ne késlekedjen! Lépjen kapcsolatba dr. Vidákovics Béla Zsolt védőügyvéddel.

Készen áll arra, hogy megkezdjük a védekezést?
Hívja most a (+36) 30 357-2124-es telefonszámot és kérjen konzultációs időpontot dr. Vidákovics Béla Zsolt ügyvéddel.

BÜNTETŐJOGI ÜGYVÉD BUDAPEST

Jogi tanácsadás. Ügyvédünk már a kezdeti konzultáción használható tanáccsal láthatja el. Hívjon fel most!

VÁLÓPERES ÜGYVÉD BUDAPEST

Megromlott a házassága? Határozott képviseletet biztosítunk. Forduljon hozzánk bizalommal!

JOGI SZÓTÁR

Tájékozódjon büntetőjogi kérdésekben nagy tapasztattal rendelkező szakértő szerzőink cikkeiből!
Vegye fel a kapcsolatot dr. Vidákovics Béla Zsolt büntetőjogi ügyvéddel a szövegre kattintva és kérjen konzultációs időpontot. Vagy hívja a +36 30 357 2124-es számot! A telefonszámra koppintva a szám bekerül mobiltelefonja tárcsázójába.

Büntetőjogi Ügyvédeink az Ön Rendelkezésére Állnak

Hívjon minket, vagy töltse ki az alábbi űrlapot a védelem megkezdéséhez.

LÉPJEN KAPCSOLATBA ÜGYVÉDÜNKKEL!

TAGADJA BŰNÖSSÉGÉT
Engedje meg, hogy segítsünk értékelni a lehetőségeit!
SZEREZZE MEG A NÉLKÜLÖZHETETLEN SEGÍTSÉGET
Tanácsadás. A konzultáción fontos információt, segítséget kaphat az ügyében
NE TEGYEN VALLOMÁST
Ismerje meg a jogait, adjon lehetőséget az átgondolt védekezésre.
ŐRIZETBE VETTÉK HOZZÁTARTOZÓJÁT?
Tart az előzetes letartóztatástól?
Vidákovics & Partners Ügyvédi Iroda Budapest
MARADJON KAPCSOLATBAN VELÜNK

VIDÁKOVICS ÜGYVÉDI IRODA

1132 Budapest, Váci út 28. II. emelet 5. ajtó

Kapucsengő: 16

+36 (30) 357-2124

Ezt a honlapot a Budapesti Ügyvédi Kamarába bejegyzett Vidákovics Ügyvédi Iroda tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, amely az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a Magyar Ügyvédi Kamara honlapon találhatók. 

A honlapon található információk kizárólag általános tájékoztatás céljából szolgálnak, nem minősül jogi tanácsadásnak.

© 2017 – 2020 Minden jog fenntartva.
phone-handsetcrossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram