Végrendelet

Valószínűleg sokunkban vetődött már fel a gondolat, hogy életünkben megszerzett ingóságoknak és ingatlanoknak mi lesz a sorsa halálunkat követően.

Tisztában vagyunk annak lehetőségével, hogy vagyonunkkal, vagy annak egy részével halálunk esetére akár egy egyoldalú nyilatkozat formájában is szabadon rendelkezhetünk, kevesen ismerik azonban azokat a roppant szigorú követelményeket, amelyek elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy ezt az okiratunkat érvényes és hatályos végrendeletnek lehessen tekinteni.

Végrendeletének tartalmát, azaz a halálunk utáni jogutódlás rendjét alapvetően mindenki szabadon határozhatja meg. Tekintettel azonban arra, hogy ezen nyilatkozatunk jogi hatásai már csak halálunkat követően fognak beállni, így, ha az örököseink között később vita merülne fel, akkor a tényleges akaratunk megállapítása és végrendeleti céljaink bizonyítása utólag már komoly nehézségekbe ütközhet. Ezeknek a problémáknak a megelőzése érdekében a jog a végrendelet alkotását szigorú alakszerűségi követelményekhez köti.

Jóformán bármilyen alaki kellék hiánya végrendeletünk érvénytelenségét eredményezheti. Első és legfontosabb megkötés, hogy végrendeletet csak a törvényben meghatározott formák valamelyikében lehet megtenni.

E három lehetséges végrendelkezési forma a közvégrendelet, az írásbeli magánvégrendelet és a szóbeli végrendelet. Míg közvégrendeletet és írásbeli magánvégrendeletet bármikor alkothatunk, addig szóbeli végrendeletet csak kivételesen, a törvényben meghatározott szigorú feltételek esetén, életet fenyegető rendkívüli körülmények között lehet tenni.

Az alaki hibák elkerülésének legcélravezetőbb és legkisebb kockázattal járó módja a közvégrendelet alkotása, amelyet elvileg bármelyik közjegyző, vagy helyi bíróság előtt megtehetünk (lakóhelyünk, illetve vagyonunk hollétére tekintet nélkül).

Ha közvégrendelet tétele mellett döntenénk, tudnunk kell, hogy nem minősül közvégrendeletnek az az okirat, amelyen a közjegyző csupán az aláírásunkat hitelesítette és nem közvégrendelet a közjegyzőnél letétbe helyezett végrendeletünk sem. Ez utóbbiak persze, mint írásbeli magánvégrendeletek még érvényesek lehetnek.

Az előzőhöz képest a leggyakoribb végrendelkezési forma az írásbeli magánvégrendelet, amelynek elkészítésében azonban jogvégzett személyek már nem feltétlenül működnek közre, így több hibázási lehetőséget is rejtenek magukban.

A törvény a saját belátásunkra bízza, hogy magánvégrendeletünket magunk kívánjuk-e megírni, vagy azt mással íratjuk-e meg.

Ha saját kezűleg kívánjuk megírni, úgy annak érvényességi feltétele csupán annyi, hogy azt az elejétől a végéig saját magunk kézírással írjuk és aláírjuk.

Természetesen, ha végrendeletünket mással íratjuk – vagy magunk gépeljük (tehát nem kézírással írjuk) -, akkor a törvény ennél szigorúbb alaki feltételek ír elő az érvényességhez. Ilyen esetben ugyanis szükséges, hogy végrendeletünket két tanú együttes jelenlétében írjuk alá, vagy ha azt már korábban aláírtuk, akkor aláírásunkat két tanú előtt a magunkénak ismerjük el. Az együttesen jelenlévő tanúknak a végrendeletet az „előttünk mint tanúk előtt” szövegrész, vagy csak egyszerűen az „előttünk” szó feltüntetésével maguknak is alá kell írniuk.

Érdemes hangsúlyozni, hogy a tanúk feladata csupán az aláírásunk hitelesítése, ezért a végrendelet tartalmát nem kell ismerniük (arról tehát nem kell felvilágosítást adnunk), sőt, azt sem kell tudniuk, hogy végrendeletünk elkészítésében működtek közre.

Itt érdemes megemlíteni azt az összeférhetetlenségi szabályt, miszerint a tanúknak vagy más, a végrendeletünk alkotásában közreműködő személyek (pl. a végrendeletünk fogalmazója, szerkesztője, leírója) javára, vagy általában, a végrendeletünk tartalmának kialakításában meghatározó szerepet játszó bármely személy részére, illetve mindezek hozzátartozói javára érvényesen csak akkor végrendelkezhetünk, ha végrendeletünknek ezt a részét saját kezűleg írtuk és aláírtuk. A tanú javára szóló juttatásunk ezen túlmenően akkor is érvényes lesz, ha a végrendelkezésünknél rajta kívül még további két tanú közreműködött.

Az írásbeli magánvégrendelet harmadik – kevésbé közismert – formája az ún. közjegyzőnél letett magánvégrendelet. Ennek érvényességéhez elegendő, hogy azt magunk aláírjuk, majd végrendeletként feltüntetve a közjegyzőnél letétbe helyezzük. A visszaélések elkerülése érdekében a letétbehelyezésnek személyesen kell történnie, és kifejezetten közölnünk kell, hogy az irat a mi végrendeletünk. A közjegyzőnek sem kell ismernie a végrendeletünk tartalmát, a letételről azonban jegyzőkönyvet kell felvennie, s az átvett végrendeletet a jegyzőkönyvhöz kell fűznie, és azt elzárva köteles őrizni.

Ha írásbeli magánvégrendelet mellett döntenénk, nem árt néhány további előírással is tisztában lennünk. Ilyen lényeges követelmény, hogy azt csak olyan nyelven készíthetjük el, amelyet értünk, és amelyen írni, illetve olvasni tudunk. Nem érvényességi feltétel tehát, hogy a végrendelet anyanyelvünkön tegyük meg. Figyeljünk arra is, hogy írásunk a közönséges írás követelményének feleljen meg, mivel a gyorsírással vagy a közönséges írástól eltérő egyéb jel- vagy számjegyírással (pl. gót betűkkel) készült végrendeletünk érvénytelen lesz.

Fontos kiemelni, hogy a végrendeleti minőségnek, a keltezés helyének és idejének az irományunkból ki kell tűnnie. Nem érvényességi feltétel tehát, hogy a „végrendelet” szó az okirat címében vagy akár szövegében szerepeljen, viszont magából az egész okiratból ki kell derülnie, hogy az a végakaratunkról szól

Az örököst sem szükséges a végrendeletben név szerint megjelölni, elegendő, ha személyét legalább annyira körülírjuk, hogy azonosságához kétség ne férhessen (pl. a „fiamra hagyom” megjelölés megfelelő, ha csak egy fiunk van). Hasonlóképpen, a keltezés időpontját sem feltétlenül kell hónap és nap szerint megjelölni, elegendő, ha a meghatározásunk ténylegesen egy meghatározott napra vonatkozok (pl. 2005. húsvét napján). Ha végrendeletünk több lapból állna, akkor további érvényességi feltétel, hogy minden lapot folyamatos sorszámozással lássunk el. Végezetül nem árt hangsúlyozni, hogy végrendelethetünket minden esetben alá kell írnunk és nem lesz elegendő, ha saját kezűleg írt nevünk csupán a végrendelet szövegében szerepel.

Fentiekre tekintettel írásbeli magánvégrendelet megírásához alapvetően nem szükséges az ügyvédi közreműködés, ellenjegyzés. Azonban számos esetben tapasztalható az, hogy az ügyvédi közreműködés nélkül készített végrendelet megírása során olyan hibákat ejtenek készítői, amelyek okán a végrendelet részben vagy egészben érvénytelenné válik.

Továbbá az ügyvédi ellenjegyzés mellett a végrendelet bekerül a Magyar Ügyvédi Kamara nyilvántartásába, így nem történhet meg az, hogy elvész, megsemmisül, vagy valaki által eltitkolásra kerül ez a lényeges irat.

Tehát érdemes meggondolni, hogy egy esetleges végrendelet készítésénél ügyvédhez fordulunk, hiszen mindenki azt szeretné, hogy akarata halála után a lehető legteljesebb mértékben érvényesüljön (favor testamenti elve).

Javasoljuk tehát az ügyvédi közreműködést. Amit ekkor a végrendelkezőnek mérlegelnie kell, az az, hogy az ügyvédi munkadíjnál több-e az az érték, amelyet a végrendelet kedvezményezettje a hibák okán mégsem kap meg, ha érvénytelen végrendelet készül ügyvéd nélkül.

Szerző: Béla Zsolt dr. Vidákovics

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.