Válóper, Családjog, Öröklési jog – Vidákovics Ügyvédi Iroda
Éjjelente álmatlanul hánykolódik az ágyában, mert helyrehozhatatlanul megromlott a kapcsolata házastársával?
Kavarognak a gondolatok a fejében és nem tudja, hogy mit tegyen?
A válás lehetőségén gondolkodik, vagy már el is döntötte, hogy válni akar?
Számtalan megválaszolatlan kérdése van a válással kapcsolatban?
- Mi lesz a közös gyermekünkkel? Kinél fogják elhelyezni?
- Kinek kell a gyermektartást fizetnie, és ez mekkora összeg lehet?
- Mi lesz a sorsa a házasságunk alatt összegyűjtött vagyonnak?
- Ki marad a közösen használt lakásunkban, és ezért kell e fizetni?
Ha eldöntötte, hogy válóperes ügyvédre van szüksége, vagy még csak gondolkodik a váláson keressen meg minket!
Irodánk kiemelt szakterülete a családjog, azon belül a házasság felbontása és annak járulékos kérdései.
Konzultáció keretében választ kaphat minden válással kapcsolatos kérdésére!
Kérjen időpontot az alábbi elérhetőségeink egyikén, és mi válaszolunk önnek.
Dr. Vidákovics Béla Zsolt ügyvédet
E-mail: iroda@vidakovics.hu
Mobil: 06 70 234 9348 vagy 06 30 357 2124
Telefon: 06 1 818 1020
címünk: 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 16. III/3.
_________________________________________________________________
Ezen az oldalon a házasság felbontásával (válással), és az örökléssel kapcsolatos kérdésekre találhatnak válaszokat.
VÁLÁS, HÁZASSÁG FELBONTÁSA
Hogyan tudom felbontani a házasságom? Mit kell tennem ahhoz, hogy elváljak?
A házasság felbontása iránt a házastársnak a pert személyesen kell megindítania, ami nem zárja ki, hogy a keresetlevelet jogi képviselője (ideális esetben családjoggal foglalkozó „válóperes” ügyvéd) útján terjessze elő a bíróságon.
A házasságot a bíróság bármelyik házastárs – illetőleg a házastársak közös – kérelmére felbontja, ha a házaséletük teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott. A házasság felbontásánál a bíróság a közös kiskorú gyermek érdekét mindig figyelemben tartja.
A házasság felbontása (a válás) nem valamelyik házastárs vétkességén, esetleges hűtlenségén vagy erőszakos magatartásán stb. alapul, hanem a felek, illetve valamelyik fél objektív feldúltságán, érzelmi állapotán. A vonatkozó törvény nem tartalmaz példálózó felsorolást az úgynevezett bontó okokról, hanem a bíróság mérlegelésére bízza a házasság visszafordíthatatlan megromlásának megítélését.
A bírói gyakorlat szerint, a durván kötelességsértő, az általános társadalmi erkölcsi normák szerint súlyos megítélés alá eső (tettleges bántalmazás, súlyos bűncselekmény elkövetése akár más terhére is, alkoholizmus, szerencsejáték folytatása stb.) magatartást tanúsító házasfél házastársa indokoltan nem képes az ilyen magatartást tolerálni. Az tőle el sem várható.
Ezért az a körülmény, hogy a súlyosan felróható magatartást a másik házastárs nem hajlandó elviselni, általában önmagában elegendő a feldúltság megállapításához, és a felróható magatartást tanúsító házasfél ellenzése a házasság teljes és helyrehozhatatlan megromlásának a megítélésében csaknem közömbös.
Megegyezéses válás:
A házasélet teljes és helyrehozhatatlan megromlására utal a házastársaknak a házasság felbontására irányuló végleges elhatározáson alapuló, befolyásmentes, egyező akaratnyilvánítása, amely nem abszolút ok a házasság felbontására, hanem a megromlott házasság egyik bizonyítéka.
Mikor tekintheti a bíróság véglegesnek a felek elhatározását a válásról?
Akkor, ha
1.) – a házastársak a közös gyermek elhelyezése és tartása, a szülő és gyermek közötti kapcsolattartás, a házastársi tartás, a közös lakás használata, valamint – az ingatlanon fennálló közös tulajdon megszüntetése kivételével – a házastársi közös vagyon megosztása kérdésében megegyeztek és egyezségüket a bíróság jóváhagyta, vagy
2.) – a házastársak között legalább 3 éve megszakadt az életközösség úgy, hogy külön lakásban élnek és igazolják azt is, hogy a közös gyermek elhelyezését, valamint tartását a gyermek érdekeinek megfelelően rendezték.
Mi történik akkor, ha nem tudunk megegyezni a válásról?
Ebben az esetben (amelyeket a bírói gyakorlat röviden, tényállásos bontásnak nevez) annak eldöntése érdekében, hogy bekövetkezett-e a házasélet teljes és helyrehozhatatlan megromlása, a házasság felbontásának feltétele, a bíróságnak a házasélet megromlásához vezető folyamat egészét fel kell tárnia.
Ez azt jelenti, hogy a bíróság bizonyítást fog lefolytatni, ahol meghallgatja a házastársakat, tanúkat, megvizsgál egyéb bizonyítékokat stb…
Megakadályozhatja-e a válást, ha az alperes házastárs rendszeresen távol marad a tárgyalásokról és nem tesz vallomást ezzel akadályozza a bizonyítást?
Kérdésére a válasz az, hogy nem. Az, hogy valamelyik, tipikusan a válni nem szándékozó fél nem jelenik meg a tárgyalásokon nem akadályozza meg a bíróságot a válás, a házasság felbontásának kimondásában.
Követelhetek-e tartást a volt házastársamtól?
Igen! Abban az esetben, ha a tartásra Ön önhibáján kívül szorul rá, és a volt házastársa képes a tartás biztosítására. Kivételt képez ez alól, ha a tartásra a házassága fennállása alatt tanúsított magatartása miatt érdemtelenné vált.
Az önhibán kívüli rászorultság két leggyakoribb oka:
1) a munkaképességre különféle mértékben kiható betegség, amit, ha azt alperes vitatja, szakértői véleményt vagy kétséget kizáró orvosi adatok alapján állapít meg a bíróság;
2) az életkor, ami – más tényezőkkel összefüggésben – szintén megalapozhatja a rászorultságot.
A gyermekek gondozására – térítés mellett igénybe vehető fizetés nélküli szabadság (gyes, gyed, majd gyet stb.) szintén az önhibán kívüli rászorultságot megalapozó tényező.
Tartást csak olyan mértékben lehet követelni, hogy az ne veszélyeztesse a volt házastársnak és annak megélhetését, akinek eltartására a volt házastárs a tartást igénylővel egysorban köteles.
Ha a közös egyetértéssel vagy bírósági ítélettel megállapított tartás megállapításának alapjául szolgáló körülményekben lényeges változás állott be, a tartás mértékének megváltoztatását lehet kérni.
A tartásra való jog megszűnik, ha az arra jogosult újból házasságot köt vagy bejegyzett élettársi kapcsolatot létesít, vagy a tartásra magatartása miatt utóbb érdemtelenné válik, valamint akkor is, ha a jogosult a további tartásra nem szorul rá. Az utóbbi esetben azonban a tartásra való jog újból feléled, ha a korábbi jogosult a tartásra ismét rászorul.
HÁZASTÁRSI VAGYONKÖZÖSSÉG
A házasság megkötésével a házastársak között a házassági életközösség idejére házastársi vagyonközösség keletkezik. Ennek megfelelően a házastársak osztatlan közös tulajdona mindaz, amit a házassági életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, kivéve azt, ami valamelyik házastárs különvagyonához tartozik.
Közös vagyon a különvagyonnak az a haszna is, amely a házassági életközösség fennállása alatt keletkezett, levonva ebből a vagyonkezelés és fenntartás költségeit. Közös vagyon továbbá a feltalálót, újítót, a szerzőt és más szellemi alkotást létrehozó személyt a házassági életközösség fennállása alatt megillető esedékes díj.
Az életközösség alatt kötött jogügylettel vagy egyéb jogi ténnyel szerzett pénz, vagyon házastársi közös vagyon, kivéve ami a házastárs külön vagyonához tartozik, amiről később ejtünk szót.
A tulajdonszerzés leggyakrabban átruházással történik. Annak, hogy csa az egyik házastárs a szerző fél, a házastársi közös vagyon szempontjából nincs jelentősége, a megszerzett dolog a házastársak közös tulajdonába kerül. Az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéssel szemben is érvényesül a házastársi közös vagyonhoz tartozás vélelme, a nyilvántartásba be nem jegyzett házastárs ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonosnak számít.
Házastársi vagyonjogi szerződés:
A házasulók a házasságkötés előtt, valamint a házastársak az egymás közötti vagyoni viszonyaikat – a házassági életközösség tartamára – szerződéssel rendezhetik. A szerződésben a törvény (Csjt.) rendelkezéseitől eltérően határozhatják meg, hogy mely vagyon kerül a közös-, illetőleg a különvagyonba.
A szerződés érvényességéhez annak közokiratba vagy jogi képviselő által ellenjegyzett magánokiratba foglalása szükséges. Ez a rendelkezés nem vonatkozik ingó dolgok ajándékozására, ha az ajándék átadása megtörtént, valamint az életközösség megszakadása után a házastársi közös vagyon megosztása tárgyában létrejött megállapodásra.
A házastársi vagyonközösségnek két elengedhetetlen együttes feltétele van: a házastársi kötelék (ami nem más, mint a házasság megkötése) és a házastársi életközösség. A Házassági életközösség megszűnésével a vagyonközösség véget ér.
Ha vitás a felek között, akkor az életközösség kezdetét és végét, így a vagyonközösség időtartamát mérlegeléssel határozza meg a bíróság. A mérlegelésnél a házastársi életközösség tartalmi elemeit (szexuális kapcsolat, gazdasági együttműködés, közös lakás, közös háztartás vezetés, az együvé tartozás különféle megnyilvánulásai, közös gyermekek nevelése, hozzátartozók, vagy valamelyik fél gyermekének ellátása stb.) gondosan egymással összefüggésében vizsgálja a bíróság.
A házastárs különvagyonához tartozik:
a házasságkötéskor megvolt vagyontárgy,
a házasság fennállása alatt öröklés jogcímén szerzett vagy ajándékba kapott vagyontárgy,
a személyes használatra szolgáló és szokásos mértékű, illetőleg mennyiségű vagyontárgy,
a különvagyon értékén szerzett vagyontárgy.
A vagyonközösség fennállása alatt, továbbá a házassági életközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben csak a házastársak közös egyetértésével lehet a vagyonközösséghez tartozó tárgyakat elidegeníteni vagy általában olyan vagyonjogi rendelkezést tenni, amely nem a házastársak különvagyonára vonatkozik.
Megszüntethető-e a házastásri vagyonközösség?
A vagyonközösséget a házassági életközösség fennállása alatt a bíróság fontos okból bármelyik házastárs kérelmére megszüntetheti.
A házassági életközösség megszűnésekor a vagyonközösség véget ér, és bármelyik házastárs követelheti a közös vagyon megosztását
A házastársak vagyonrészét a házassági életközösség megszűnésekor meglevő közös vagyonból lehetőleg természetben kell kiadni. Ugyancsak természetben kell kiadni a házassági életközösség megszűnésekor meglevő különvagyont is. Amennyiben ez bármely okból nem lehetséges, vagy számottevő értékcsökkenéssel járna, a megosztás módját vita esetében a bíróság állapítja meg.
Házastársak LAKÁSHASZNÁLATÁNAK rendezése:
A házasulók a házasságkötés előtt, valamint a házastársak a házasság felbontása esetére rendezhetik a közös lakás további használatát, így megállapodhatnak abban is, hogy az egyik házastárs a lakást elhelyezési és térítési igény nélkül elhagyja. A megállapodás megkötéséhez ügyvéd vagy közjegyző közreműködése szükséges.
A házasság felbontása esetén a bíróság a kiskorú gyermek lakáshasználati jogára figyelemmel eltérően rendezheti a lakás használatát attól, mint ahogy abban a házastársak megállapodtak. Fontos megemlíteni, hogy a gyermeknek csak a saját szülőjével szemben van jogosultsága a lakáshasználat biztosítására. Ezt a jogot nem lehet kiterjeszteni a gyerek érdekében sem, a nem szülő házastársra.
Ha a lakásban a házastársak egyikőjük vagy mindkettőjük tulajdonjoga vagy bérleti joga alapján laknak, a házasság felbontása esetén – kérelemre – a bíróság dönt a lakás használata felől.
A házastársak kiskorú gyermekének lakáshasználati jogát – életkörülményeinek megfelelően – átalában a volt közös lakásban kell biztosítani, kivéve, ha más állandó lakása van.
Ha a közös lakás valamelyik házastárs különvagyona vagy önálló bérlete, a lakáshasználati jog ezt a házastársat illeti meg. A bíróság a másik házastársat kivételesen, és csak abban az esetben jogosíthatja fel a lakás megosztott vagy kizárólagos használatára, ha a lakáshasználatra jogosult gyermek nála van elhelyezve. Szolgálati lakás esetében azonban a bérlőt a lakás elhagyására nem lehet kötelezni.
A bíróság a házastársak közös tulajdonában vagy közös bérletében levő lakásának használatát megosztja, ha azt a lakás alapterülete, alaprajzi beosztása és helyiségeinek száma lehetővé teszi.
Nem osztható meg a lakás használata, ha a házastárs korábbi magatartására figyelemmel a közös használat a másik házastárs vagy a kiskorú gyermek érdekeinek súlyos sérelmével jár.
Ha a lakás használata nem osztható meg, a bíróság közös tulajdonban álló lakás esetében az egyik házastársat az egész lakás kizárólagos használatára jogosítja fel, illetve bérlakás esetében a bérlőtársi jogviszonyt megszünteti, és az egyik házastársat a lakás elhagyására kötelezi.
A bíróság – a házastársak egyikének kérelmére – a bérlőtársi jogviszonyt akkor is megszüntetheti, ha a közös lakást két másik lakásra el lehet cserélni, és a lakáscsere folytán mindkét házastárs megfelelő lakáshoz jut. Ilyen esetben a bíróság meghatározza, hogy melyik lakásba, melyik volt házastárs költözzék.
Kell-e fizetni a lakásból távozó házastársnak?
A lakáshasználatnak, mint jognak (lakáshasználati jog) értéke van, ezért a lakásból távozó házastárs a lakáshasználati jog ellenértékének rá eső részére jogosult. Közös tulajdonú lakás esetén a lakást elhagyó házastárs többlethasználati díjra is igényt tarthat.
Mekkora értéke van a lakáshasználati jognak?
A lakáshasználati jog ellenértéke – közös tulajdonban vagy valamelyik házastárs tulajdonában álló lakás esetén – a lakás beköltözhető és lakott forgalmi értékének különbözete.
Bérlakás esetén a lakáshasználati jog ellenértéke legalább a hasonló önkormányzati bérlakásra – a szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetése esetére – az önkormányzat rendeletében meghatározott pénzbeli térítés mértékének megfelelő összeg, függetlenül attól, hogy a távozó házastárs milyen lakásba költözik.
A távozó házastárs a használati jog ellenértékének arra a részére tarthat igényt, amely őt a visszamaradt volt házastársra és a lakáshasználatra jogosult gyermekek számára figyelemmel, arányosan megilleti.
A távozó házastárs igényelheti az értéknövelő – meg nem térült – ráfordítások költségét is, ha a ráfordítás a használati jog ellenértékében nem fejeződik ki. A jogosultnak járó összeg – különös méltánylást érdemlő esetet kivéve – a használati jog ellenértékének egyharmadánál kevesebb nem lehet, kivéve, ha a bíróság az egyik házastárs különvagyonában levő lakás vagy szolgálati lakás elhagyására kötelezte a másik házastársat, vagy ha a lakásnak a házasságkötést megelőzően önálló bérlője a lakásban maradó házastárs volt.
Ha a lakásban maradó házastárs az ellenérték megfizetésére nem képes, illetőleg erre a célra felhasználható különvagyona nincsen, vagy egyébként, ha kéri, a házastársi közös vagyon rá eső részét az ellenérték összegével csökkenteni kell.
A használati jog ellenértéke a lakás elhagyásával egyidejűleg esedékes.
BÍRÓSÁGI ELJÁRÁSRÓL RÖVIDEN
Házassági perben – ha a Pp. kivételt nem tesz – a bíróság köteles a házastársakat személyesen meghallgatni; a bíróság akként is rendelkezhet, hogy az egyik házastárs a másik meghallgatásánál ne legyen jelen.
A bontóperben tartott első tárgyaláson a bíróság a személyesen megjelent feleket meghallgatja. Ha valamelyik házastárs cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt áll, vagy ismeretlen helyen tartózkodik, továbbá ha a bíróság előtt való megjelenése más elháríthatatlan akadályba ütközik, a személyes meghallgatás nem kötelező.
Ha a felperes – az előzőekben meghatározott eseteket kivéve – az első tárgyaláson személyesen nem jelenik meg, a pert meg kell szüntetni.
A bíróság a per bármely szakában megkísérelheti a felek békítését. Ha a békítés eredményre vezet, a bíróság a pert megszünteti, a perköltségben való marasztalást mellőzi.
Ha a bontóperben tartott első tárgyaláson a felek nem békülnek ki, – a következő bekezdésben meghatározott kivétellel – a bíróság a tárgyalást elhalasztja, egyben felhívja a feleket, hogy három hónapon belül írásban kérhetik az eljárás folytatását, ellenkező esetben a per megszűnik.
Az alábbi esetekben
1) ha valamelyik házastárs cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt áll, vagy ismeretlen helyen tartózkodik, továbbá ha a bíróság előtt való megjelenése más elháríthatatlan akadályba ütközik, vagy
2) ha a házastársak között legalább 3 éve megszakadt az életközösség úgy, hogy külön lakásban élnek és igazolják azt is, hogy a közös gyermek elhelyezését, valamint tartását a gyermek érdekeinek megfelelően rendezték vagy
3) ha a feleknek nincsen közös kiskorú gyermeke,
a pert már az első tárgyaláson érdemben tárgyalja a bíróság.
VÉGRENDELET
Valószínűleg sokunkban vetődött már fel a gondolat, hogy életünkben megszerzett ingóságoknak és ingatlanoknak mi lesz a sorsa halálunkat követően.
Tisztában vagyunk annak lehetőségével, hogy vagyonunkkal, vagy annak egy részével halálunk esetére akár egy egyoldalú nyilatkozat formájában is szabadon rendelkezhetünk, kevesen ismerik azonban azokat a roppant szigorú követelményeket, amelyek elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy ezt az okiratunkat érvényes és hatályos végrendeletnek lehessen tekinteni.
Végrendeletének tartalmát, azaz a halálunk utáni jogutódlás rendjét alapvetően mindenki szabadon határozhatja meg. Tekintettel azonban arra, hogy ezen nyilatkozatunk jogi hatásai már csak halálunkat követően fognak beállni, így, ha az örököseink között később vita merülne fel, akkor a tényleges akaratunk megállapítása és végrendeleti céljaink bizonyítása utólag már komoly nehézségekbe ütközhet. Ezeknek a problémáknak a megelőzése érdekében a jog a végrendelet alkotását szigorú alakszerűségi követelményekhez köti.
Jóformán bármilyen alaki kellék hiánya végrendeletünk érvénytelenségét eredményezheti. Első és legfontosabb megkötés, hogy végrendeletet csak a törvényben meghatározott formák valamelyikében lehet megtenni.
E három lehetséges végrendelkezési forma a közvégrendelet, az írásbeli magánvégrendelet és a szóbeli végrendelet. Míg közvégrendeletet és írásbeli magánvégrendeletet bármikor alkothatunk, addig szóbeli végrendeletet csak kivételesen, a törvényben meghatározott szigorú feltételek esetén, életet fenyegető rendkívüli körülmények között lehet tenni.
Az alaki hibák elkerülésének legcélravezetőbb és legkisebb kockázattal járó módja a közvégrendelet alkotása, amelyet elvileg bármelyik közjegyző, vagy helyi bíróság előtt megtehetünk (lakóhelyünk, illetve vagyonunk hollétére tekintet nélkül).
Ha közvégrendelet tétele mellett döntenénk, tudnunk kell, hogy nem minősül közvégrendeletnek az az okirat, amelyen a közjegyző csupán az aláírásunkat hitelesítette és nem közvégrendelet a közjegyzőnél letétbe helyezett végrendeletünk sem. Ez utóbbiak persze, mint írásbeli magánvégrendeletek még érvényesek lehetnek.
Az előzőhöz képest a leggyakoribb végrendelkezési forma az írásbeli magánvégrendelet, amelynek elkészítésében azonban jogvégzett személyek már nem feltétlenül működnek közre, így több hibázási lehetőséget is rejtenek magukban.
A törvény a saját belátásunkra bízza, hogy magánvégrendeletünket magunk kívánjuk-e megírni, vagy azt mással íratjuk-e meg.
Ha saját kezűleg kívánjuk megírni, úgy annak érvényességi feltétele csupán annyi, hogy azt az elejétől a végéig saját magunk kézírással írjuk és aláírjuk.
Természetesen, ha végrendeletünket mással íratjuk – vagy magunk gépeljük (tehát nem kézírással írjuk) -, akkor a törvény ennél szigorúbb alaki feltételek ír elő az érvényességhez. Ilyen esetben ugyanis szükséges, hogy végrendeletünket két tanú együttes jelenlétében írjuk alá, vagy ha azt már korábban aláírtuk, akkor aláírásunkat két tanú előtt a magunkénak ismerjük el. Az együttesen jelenlévő tanúknak a végrendeletet az „előttünk mint tanúk előtt” szövegrész, vagy csak egyszerűen az „előttünk” szó feltüntetésével maguknak is alá kell írniuk.
Érdemes hangsúlyozni, hogy a tanúk feladata csupán az aláírásunk hitelesítése, ezért a végrendelet tartalmát nem kell ismerniük (arról tehát nem kell felvilágosítást adnunk), sőt, azt sem kell tudniuk, hogy végrendeletünk elkészítésében működtek közre.
Itt érdemes megemlíteni azt az összeférhetetlenségi szabályt, miszerint a tanúknak vagy más, a végrendeletünk alkotásában közreműködő személyek (pl. a végrendeletünk fogalmazója, szerkesztője, leírója) javára, vagy általában, a végrendeletünk tartalmának kialakításában meghatározó szerepet játszó bármely személy részére, illetve mindezek hozzátartozói javára érvényesen csak akkor végrendelkezhetünk, ha végrendeletünknek ezt a részét saját kezűleg írtuk és aláírtuk. A tanú javára szóló juttatásunk ezen túlmenően akkor is érvényes lesz, ha a végrendelkezésünknél rajta kívül még további két tanú közreműködött.
Az írásbeli magánvégrendelet harmadik – kevésbé közismert – formája az ún. közjegyzőnél letett magánvégrendelet. Ennek érvényességéhez elegendő, hogy azt magunk aláírjuk, majd végrendeletként feltüntetve a közjegyzőnél letétbe helyezzük. A visszaélések elkerülése érdekében a letétbehelyezésnek személyesen kell történnie, és kifejezetten közölnünk kell, hogy az irat a mi végrendeletünk. A közjegyzőnek sem kell ismernie a végrendeletünk tartalmát, a letételről azonban jegyzőkönyvet kell felvennie, s az átvett végrendeletet a jegyzőkönyvhöz kell fűznie, és azt elzárva köteles őrizni.
Ha írásbeli magánvégrendelet mellett döntenénk, nem árt néhány további előírással is tisztában lennünk. Ilyen lényeges követelmény, hogy azt csak olyan nyelven készíthetjük el, amelyet értünk, és amelyen írni, illetve olvasni tudunk. Nem érvényességi feltétel tehát, hogy a végrendelet anyanyelvünkön tegyük meg. Figyeljünk arra is, hogy írásunk a közönséges írás követelményének feleljen meg, mivel a gyorsírással vagy a közönséges írástól eltérő egyéb jel- vagy számjegyírással (pl. gót betűkkel) készült végrendeletünk érvénytelen lesz.
Fontos kiemelni, hogy a végrendeleti minőségnek, a keltezés helyének és idejének az irományunkból ki kell tűnnie. Nem érvényességi feltétel tehát, hogy a „végrendelet” szó az okirat címében vagy akár szövegében szerepeljen, viszont magából az egész okiratból ki kell derülnie, hogy az a végakaratunkról szól
Az örököst sem szükséges a végrendeletben név szerint megjelölni, elegendő, ha személyét legalább annyira körülírjuk, hogy azonosságához kétség ne férhessen (pl. a „fiamra hagyom” megjelölés megfelelő, ha csak egy fiunk van). Hasonlóképpen, a keltezés időpontját sem feltétlenül kell hónap és nap szerint megjelölni, elegendő, ha a meghatározásunk ténylegesen egy meghatározott napra vonatkozok (pl. 2005. húsvét napján). Ha végrendeletünk több lapból állna, akkor további érvényességi feltétel, hogy minden lapot folyamatos sorszámozással lássunk el. Végezetül nem árt hangsúlyozni, hogy végrendelethetünket minden esetben alá kell írnunk és nem lesz elegendő, ha saját kezűleg írt nevünk csupán a végrendelet szövegében szerepel.
Fentiekre tekintettel írásbeli magánvégrendelet megírásához alapvetően nem szükséges az ügyvédi közreműködés, ellenjegyzés. Azonban számos esetben tapasztalható az, hogy az ügyvédi közreműködés nélkül készített végrendelet megírása során olyan hibákat ejtenek készítői, amelyek okán a végrendelet részben vagy egészben érvénytelenné válik.
Továbbá az ügyvédi ellenjegyzés mellett a végrendelet bekerül a Magyar Ügyvédi Kamara nyilvántartásába, így nem történhet meg az, hogy elvész, megsemmisül, vagy valaki által eltitkolásra kerül ez a lényeges irat.
Tehát érdemes meggondolni, hogy egy esetleges végrendelet készítésénél ügyvédhez fordulunk, hiszen mindenki azt szeretné, hogy akarata halála után a lehető legteljesebb mértékben érvényesüljön (favor testamenti elve).
Javasoljuk tehát az ügyvédi közreműködést. Amit ekkor a végrendelkezőnek mérlegelnie kell, az az, hogy az ügyvédi munkadíjnál több-e az az érték, amelyet a végrendelet kedvezményezettje a hibák okán mégsem kap meg, ha érvénytelen végrendelet készül ügyvéd nélkül.
