BÜNTETŐJOGI ÜGYVÉD BUDAPEST
Vidákovics & Partners Ügyvédi Iroda Budapest

Elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszak Btk. 445.

445. § (1) Aki
a) az elöljáróval szemben,
b) a feljebbvalóval, az őrrel vagy más szolgálati közeggel szemben
szolgálatának teljesítése közben vagy amiatt erőszakot alkalmaz, azzal fenyeget, vagy tettleges ellenállást tanúsít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a bűncselekményt fegyveresen, felfegyverkezve vagy csoportosan követik el,
b) a bűncselekmény egyben parancs iránti engedetlenség is,
c) a bűncselekmény súlyos testi sértéssel, illetve a szolgálatra vagy a fegyelemre jelentős hátrány veszélyével jár.

(3) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást vagy életveszélyt okoz.

(4) A büntetés öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény a sértett halálát okozza.

(5) A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha
a) a bűncselekmény szándékos emberölést is megvalósít, vagy
b) a bűncselekményt harchelyzetben követik el.

(6) A büntetés
a) az (1) bekezdésben meghatározott esetben egy évtől öt évig,
b) a (2) bekezdésben meghatározott esetben két évtől nyolc évig,
c) a (3) bekezdésben meghatározott esetben öt évtől tizenöt évig
terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt háború idején vagy megelőző védelmi helyzetben követik el.

Értelmező rendelkezések

458. § E fejezet alkalmazásában
a) katonai szolgálaton a 127. § (1) bekezdésében megjelölt személyek által teljesített szolgálatot kell érteni,
b) harchelyzet alatt a tényleges harctevékenység folytatását kell érteni.

127. § (1) E törvény alkalmazásában katona a Magyar Honvédség tényleges állományú, a rendőrség, az Országgyűlési Őrség, a büntetés-végrehajtási szervezet, a hivatásos katasztrófavédelmi szerv, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja.

Ha őrizetbe vették hozzátartozóját, akkor sürgősen büntetőjogra szakosodott, tapasztalt ügyvéd segítségére van szüksége, hogy elkerülje az előzetes letartóztatást!

Ne késlekedjen! Lépjen kapcsolatba dr. Vidákovics Béla Zsolt védőügyvéddel.

Készen áll arra, hogy megkezdjük a védekezést?
Hívja most a (+36) 30 357-2124-es telefonszámot és kérjen konzultációs időpontot dr. Vidákovics Béla Zsolt ügyvéddel.

BÜNTETŐJOGI ÜGYVÉD BUDAPEST

Jogi tanácsadás. Ügyvédünk már a kezdeti konzultáción használható tanáccsal láthatja el. Hívjon fel most!

VÁLÓPERES ÜGYVÉD BUDAPEST

Megromlott a házassága? Határozott képviseletet biztosítunk. Forduljon hozzánk bizalommal!

JOGI SZÓTÁR

Tájékozódjon büntetőjogi kérdésekben nagy tapasztattal rendelkező szakértő szerzőink cikkeiből!
Vegye fel a kapcsolatot dr. Vidákovics Béla Zsolt büntetőjogi ügyvéddel a szövegre kattintva és kérjen konzultációs időpontot. Vagy hívja a +36 30 357 2124-es számot! A telefonszámra koppintva a szám bekerül mobiltelefonja tárcsázójába.

Büntetőjogi Ügyvédeink az Ön Rendelkezésére Állnak

Hívjon minket, vagy töltse ki az alábbi űrlapot a védelem megkezdéséhez.

LÉPJEN KAPCSOLATBA ÜGYVÉDÜNKKEL!

TAGADJA BŰNÖSSÉGÉT
Engedje meg, hogy segítsünk értékelni a lehetőségeit!
SZEREZZE MEG A NÉLKÜLÖZHETETLEN SEGÍTSÉGET
Tanácsadás. A konzultáción fontos információt, segítséget kaphat az ügyében
NE TEGYEN VALLOMÁST
Ismerje meg a jogait, adjon lehetőséget az átgondolt védekezésre.
ŐRIZETBE VETTÉK HOZZÁTARTOZÓJÁT?
Tart az előzetes letartóztatástól?
Vidákovics & Partners Ügyvédi Iroda Budapest
MARADJON KAPCSOLATBAN VELÜNK

VIDÁKOVICS ÜGYVÉDI IRODA

1132 Budapest, Váci út 28. II. emelet 5. ajtó

Kapucsengő: 16

+36 (30) 357-2124

Ezt a honlapot a Budapesti Ügyvédi Kamarába bejegyzett Vidákovics Ügyvédi Iroda tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, amely az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a Magyar Ügyvédi Kamara honlapon találhatók. 

A honlapon található információk kizárólag általános tájékoztatás céljából szolgálnak, nem minősül jogi tanácsadásnak.

© 2017 – 2020 Minden jog fenntartva.
phone-handsetcrossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram