BÜNTETŐJOGI ÜGYVÉD BUDAPEST
Vidákovics & Partners Ügyvédi Iroda Budapest

Jóvátételi munka Btk. 67.

67. § (1) A bíróság a vétség, valamint a háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett miatt a büntetés kiszabását egy évre elhalaszthatja, és jóvátételi munka végzését írja elő, ha alaposan feltehető, hogy a büntetés célja így is elérhető. A jóvátételi munkavégzés előírása mellett pártfogó felügyelet is elrendelhető.

(2) Jóvátételi munka végzése nem írható elő azzal szemben, aki
a) visszaeső,
b) a bűncselekményt bűnszervezetben követte el,
c) a szándékos bűncselekményt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélése után, a végrehajtás befejezése előtt követte el, vagy
d) a szándékos bűncselekményt a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaideje alatt követte el.

(3) Az elkövető - választása szerint - állami vagy önkormányzati fenntartású intézménynél, közhasznú jogállású civil szervezetnél, egyházi jogi személynél vagy azok részére végezheti a jóvátételi munkát.

(4) A jóvátételi munka tartamát órákban kell meghatározni, annak legkisebb mértéke huszonnégy, legnagyobb mértéke százötven óra.
68. § (1) Ha az elkövető a jóvátételi munka elvégzését egy éven belül megfelelően igazolja, büntethetősége megszűnik.

(2) Ha az elkövető a jóvátételi munka elvégzését nem igazolja, vagy a pártfogó felügyelet szabályait súlyosan megszegi, a bíróság büntetést szab ki. Ha az elkövető a jóvátételi munka elvégzését egészségügyi okból nem tudja igazolni, a jóvátételi munka elvégzése igazolásának határideje egy alkalommal legfeljebb egy évvel meghosszabbítható.

Ha őrizetbe vették hozzátartozóját, akkor sürgősen büntetőjogra szakosodott, tapasztalt ügyvéd segítségére van szüksége, hogy elkerülje az előzetes letartóztatást!

Ne késlekedjen! Lépjen kapcsolatba dr. Vidákovics Béla Zsolt védőügyvéddel.

Készen áll arra, hogy megkezdjük a védekezést?
Hívja most a (+36) 30 357-2124-es telefonszámot és kérjen konzultációs időpontot dr. Vidákovics Béla Zsolt ügyvéddel.

BÜNTETŐJOGI ÜGYVÉD BUDAPEST

Jogi tanácsadás. Ügyvédünk már a kezdeti konzultáción használható tanáccsal láthatja el. Hívjon fel most!

VÁLÓPERES ÜGYVÉD BUDAPEST

Megromlott a házassága? Határozott képviseletet biztosítunk. Forduljon hozzánk bizalommal!

JOGI SZÓTÁR

Tájékozódjon büntetőjogi kérdésekben nagy tapasztattal rendelkező szakértő szerzőink cikkeiből!
Vegye fel a kapcsolatot dr. Vidákovics Béla Zsolt büntetőjogi ügyvéddel a szövegre kattintva és kérjen konzultációs időpontot. Vagy hívja a +36 30 357 2124-es számot! A telefonszámra koppintva a szám bekerül mobiltelefonja tárcsázójába.

Büntetőjogi Ügyvédeink az Ön Rendelkezésére Állnak

Hívjon minket, vagy töltse ki az alábbi űrlapot a védelem megkezdéséhez.

LÉPJEN KAPCSOLATBA ÜGYVÉDÜNKKEL!

TAGADJA BŰNÖSSÉGÉT
Engedje meg, hogy segítsünk értékelni a lehetőségeit!
SZEREZZE MEG A NÉLKÜLÖZHETETLEN SEGÍTSÉGET
Tanácsadás. A konzultáción fontos információt, segítséget kaphat az ügyében
NE TEGYEN VALLOMÁST
Ismerje meg a jogait, adjon lehetőséget az átgondolt védekezésre.
ŐRIZETBE VETTÉK HOZZÁTARTOZÓJÁT?
Tart az előzetes letartóztatástól?
Vidákovics & Partners Ügyvédi Iroda Budapest
MARADJON KAPCSOLATBAN VELÜNK

VIDÁKOVICS ÜGYVÉDI IRODA

1132 Budapest, Váci út 28. II. emelet 5. ajtó

Kapucsengő: 16

+36 (30) 357-2124

Ezt a honlapot a Budapesti Ügyvédi Kamarába bejegyzett Vidákovics Ügyvédi Iroda tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, amely az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a Magyar Ügyvédi Kamara honlapon találhatók. 

A honlapon található információk kizárólag általános tájékoztatás céljából szolgálnak, nem minősül jogi tanácsadásnak.

© 2017 – 2020 Minden jog fenntartva.
phone-handsetcrossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram