BÜNTETŐ TÖRVÉNYKÖNY

Zendülés megakadályozásának elmulasztása Btk. 443.

Zendülés megakadályozásának elmulasztása Btk. 443.

443. § (1) Aki a tudomására jutott zendülést vagy annak előkészületét tőle telhetőleg nem akadályozza meg, illetve késedelem nélkül nem jelenti, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt háború idején, harchelyzetben vagy megelőző védelmi helyzetben követik el.

Értelmező rendelkezések

458. § E fejezet alkalmazásában
a) katonai szolgálaton a 127. § (1) bekezdésében megjelölt személyek által teljesített szolgálatot kell érteni,
b) harchelyzet alatt a tényleges harctevékenység folytatását kell érteni.

127. § (1) E törvény alkalmazásában katona a Magyar Honvédség tényleges állományú, a rendőrség, az Országgyűlési Őrség, a büntetés-végrehajtási szervezet, a hivatásos katasztrófavédelmi szerv, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja.