Elöljárói intézkedés elmulasztása Btk. 452.

452. § (1) Aki elöljárói kötelességét megszegve
a) az alárendelt kötelességszegésének vagy bűncselekményének megakadályozásához, illetve felelősségre vonásához,
b) a szolgálati rendet, a fegyelmet vagy a közbiztonságot fenyegető zavar leküzdéséhez
szükséges intézkedést elmulasztja, ha emberiesség elleni vagy háborús bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Ha a bűncselekmény a szolgálatra, a fegyelemre vagy a közbiztonságra jelentős hátránnyal jár, a büntetés bűntett miatt
a) az (1) bekezdésben meghatározott esetben egy évtől öt évig,
b) háború idején vagy megelőző védelmi helyzetben két évtől nyolc évig
terjedő szabadságvesztés.

(3) Aki a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekményt gondatlanságból követi el, vétség miatt – az ott tett megkülönböztetés szerint – egy évig, illetve három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Értelmező rendelkezések

458. § E fejezet alkalmazásában
a) katonai szolgálaton a 127. § (1) bekezdésében megjelölt személyek által teljesített szolgálatot kell érteni,
b) harchelyzet alatt a tényleges harctevékenység folytatását kell érteni.

127. § (1) E törvény alkalmazásában katona a Magyar Honvédség tényleges állományú, a rendőrség, az Országgyűlési Őrség, a büntetés-végrehajtási szervezet, a hivatásos katasztrófavédelmi szerv, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja.

Privacy Preference Center