BÜNTETŐJOGI ÜGYVÉD BUDAPEST
Vidákovics & Partners Ügyvédi Iroda Budapest

Új pszichoaktív anyaggal visszaélés (Btk. 184.)

184. § (1) Aki új pszichoaktív anyagot kínál, átad, forgalomba hoz vagy azzal kereskedik, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt
a) bűnszövetségben,
b) hivatalos vagy közfeladatot ellátó személyként, e minőséget felhasználva vagy
c) a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal létesítményében
követik el.

(3) Az (1)-(2) bekezdés szerint büntetendő, aki az ott meghatározott bűncselekmény elkövetéséhez anyagi eszközöket szolgáltat.

(4) Aki csekély mennyiségű új pszichoaktív anyagot kínál vagy átad,
a) az (1) bekezdésben meghatározott esetben vétség miatt egy évig,
b) a (2) bekezdés b)-c) pontjában meghatározott esetben bűntett miatt három évig

terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(5) Aki az (1) vagy a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

184/A. § (1) Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki
a) tizennyolcadik életévét be nem töltött személynek új pszichoaktív anyagot kínál, átad,
b) tizennyolcadik életévét be nem töltött személy felhasználásával új pszichoaktív anyagot forgalomba hoz vagy azzal kereskedik,
c) oktatási, köznevelési, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi feladatok ellátására rendelt épület területén, illetve annak közvetlen környezetében új pszichoaktív anyagot
ca) kínál, átad,
cb) forgalomba hoz vagy azzal kereskedik,

bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt
a) bűnszövetségben,
b) hivatalos vagy közfeladatot ellátó személyként, e minőséget felhasználva
követik el.

(3) Az (1)-(2) bekezdés szerint büntetendő, aki az ott meghatározott bűncselekmény elkövetéséhez anyagi eszközöket szolgáltat.

(4) Aki az (1) bekezdés a) pontjában vagy c) pont ca) alpontjában meghatározott bűncselekményt csekély mennyiségű új pszichoaktív anyagra követi el, három évig, hivatalos vagy közfeladatot ellátó személyként, e minőséget felhasználva történő elkövetés esetén egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(5) Aki az (1) vagy a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekmény elkövetésére irányuló előkészületet követ el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

184/B. § (1) Aki
a) új pszichoaktív anyagot előállít, az ország területére behoz, onnan kivisz vagy azon átszállít,
b) csekély mennyiséget meghaladó új pszichoaktív anyagot megszerez vagy tart,
bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt
a) üzletszerűen,
b) bűnszövetségben,
c) hivatalos vagy közfeladatot ellátó személyként, e minőséget felhasználva
követik el.

(3) Az (1)-(2) bekezdés szerint büntetendő, aki az ott meghatározott bűncselekmény elkövetéséhez anyagi eszközöket szolgáltat.

(4) Aki az (1)-(2) bekezdésben meghatározott bűncselekmény elkövetésére irányuló előkészületet követ el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(5) Ha a bűncselekményt csekély mennyiségű új pszichoaktív anyagra követik el, a büntetés
a) az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben vétség miatt egy évig,
b) a (2) bekezdés a) és c) pontjában meghatározott esetben vétség miatt két évig
terjedő szabadságvesztés.

184/C. § (1) Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki
a) tizennyolcadik életévét be nem töltött személy felhasználásával
aa) új pszichoaktív anyagot előállít, az ország területére behoz, onnan kivisz vagy azon átszállít,
ab) csekély mennyiséget meghaladó új pszichoaktív anyagot megszerez vagy tart,
b) oktatási, köznevelési, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi feladatok ellátására rendelt épület területén, illetve annak közvetlen környezetében
ba) új pszichoaktív anyagot előállít,
bb) csekély mennyiséget meghaladó új pszichoaktív anyagot megszerez vagy tart,
bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt
a) bűnszövetségben,
b) üzletszerűen,
c) hivatalos vagy közfeladatot ellátó személyként, e minőséget felhasználva
követik el.

(3) Az (1)-(2) bekezdés szerint büntetendő, aki az ott meghatározott bűncselekmény elkövetéséhez anyagi eszközöket szolgáltat.

(4) Aki az (1)-(2) bekezdésben meghatározott bűncselekmény elkövetésére irányuló előkészületet követ el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(5) Ha a bűncselekményt csekély mennyiségű új pszichoaktív anyagra követik el, a büntetés
a) az (1) bekezdés a) pont aa) alpontjában és b) pont ba) alpontjában meghatározott esetben vétség miatt két évig,
b) a (2) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott esetben bűntett miatt három évig
terjedő szabadságvesztés.

184/D. § (1) A 184-184/C. § alkalmazásában új pszichoaktív anyagon az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló törvényben meghatározott fogalmat kell érteni.

(2) A 184-184/C. § alkalmazásában az új pszichoaktív anyag csekély mennyiségű, ha annak tiszta hatóanyag-tartalma a 2 gramm mennyiséget nem haladja meg. A só formában előforduló vegyületek esetén tiszta hatóanyag-tartalom alatt a bázis formában megadott hatóanyag-tartalmat kell érteni.

Ha őrizetbe vették hozzátartozóját, akkor sürgősen büntetőjogra szakosodott, tapasztalt ügyvéd segítségére van szüksége, hogy elkerülje az előzetes letartóztatást!

Ne késlekedjen! Lépjen kapcsolatba dr. Vidákovics Béla Zsolt védőügyvéddel.

Készen áll arra, hogy megkezdjük a védekezést?
Hívja most a (+36) 30 357-2124-es telefonszámot és kérjen konzultációs időpontot dr. Vidákovics Béla Zsolt ügyvéddel.

BÜNTETŐJOGI ÜGYVÉD BUDAPEST

Jogi tanácsadás. Ügyvédünk már a kezdeti konzultáción használható tanáccsal láthatja el. Hívjon fel most!

VÁLÓPERES ÜGYVÉD BUDAPEST

Megromlott a házassága? Határozott képviseletet biztosítunk. Forduljon hozzánk bizalommal!

JOGI SZÓTÁR

Tájékozódjon büntetőjogi kérdésekben nagy tapasztattal rendelkező szakértő szerzőink cikkeiből!
Vegye fel a kapcsolatot dr. Vidákovics Béla Zsolt büntetőjogi ügyvéddel a szövegre kattintva és kérjen konzultációs időpontot. Vagy hívja a +36 30 357 2124-es számot! A telefonszámra koppintva a szám bekerül mobiltelefonja tárcsázójába.

Büntetőjogi Ügyvédeink az Ön Rendelkezésére Állnak

Hívjon minket, vagy töltse ki az alábbi űrlapot a védelem megkezdéséhez.

LÉPJEN KAPCSOLATBA ÜGYVÉDÜNKKEL!

TAGADJA BŰNÖSSÉGÉT
Engedje meg, hogy segítsünk értékelni a lehetőségeit!
SZEREZZE MEG A NÉLKÜLÖZHETETLEN SEGÍTSÉGET
Tanácsadás. A konzultáción fontos információt, segítséget kaphat az ügyében
NE TEGYEN VALLOMÁST
Ismerje meg a jogait, adjon lehetőséget az átgondolt védekezésre.
ŐRIZETBE VETTÉK HOZZÁTARTOZÓJÁT?
Tart az előzetes letartóztatástól?
Vidákovics & Partners Ügyvédi Iroda Budapest
MARADJON KAPCSOLATBAN VELÜNK

VIDÁKOVICS ÜGYVÉDI IRODA

1132 Budapest, Váci út 28. II. emelet 5. ajtó

Kapucsengő: 16

+36 (30) 357-2124

Ezt a honlapot a Budapesti Ügyvédi Kamarába bejegyzett Vidákovics Ügyvédi Iroda tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, amely az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a Magyar Ügyvédi Kamara honlapon találhatók. 

A honlapon található információk kizárólag általános tájékoztatás céljából szolgálnak, nem minősül jogi tanácsadásnak.

© 2017 – 2020 Minden jog fenntartva.
phone-handsetcrossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram